Főoldal

A vitorlázás nem csak a leggazdagabbak és a versenyzők kiváltsága, hanem szinte bárki számára elérhető. Szeretném, ha minél többen mernék vállalni ezt a kalandot, és használni a hozzá szükséges eszközöket.

Nap mint nap azon fáradozom, hogy minél többen hajózhassanak biztonságban, akár a kezdő kalandvágyók is. Honlapomon megismerhetik a hajós turizmus lehetőségeit, a hajóval elérhető öblöket, szigeteket és azok látnivalóit. Tájékoztatást kapnak a vitorlás és motoros jachtokról, valamint azokról a cégekről, melyektől a hajókat bérelhetik — akár kapitánnyal együtt is. Ha pedig kedvet kapnak a hajóvezetéshez, tájékozódhatnak a lehetőségekről.

A Balatont és az Adriát bemutató weboldalam segítséget nyújt az otthon ülő, vitorláskalandra vállalkozni még bátortalan emberek biztonságos hajózásához.


Tovább »

Történet

Merényi Tamás 1973-ban született Pécsett. Felsőfokú külkereskedelmi tanulmányai után az Alexandra Kiadó szerkesztőségének a tagja, ahol az elmúlt 10 év során olyan könyvek kiadásában közreműködött, mint a 2002-ben megjelent Horváth Csaba által írt Jachtnavigátor I., II., mely könyvek tervezése közben kialakuló barátság folyománya lett egy Korzikakerülő kéthetes vitorlástúra. Közben számos útikönyv is kikerült kezei közül.

Ebben az időszakban neves vitorlázókkal folytatott közös munka során egyre közelebb került a hajózáshoz, mely során együtt hajózta végig Horváth Csabával a Balaton összes kikötőjét, mérte fel földrajzi koordinátáit és vízmélységeit. Mivel a könyvekbe sokminden nem kerülhetett bele, megalapította a balatonikikotok.hu és az adriaikikötők.hu oldalakat, melyek mára egyre bővülő szolgáltatásaival biztonságban hajózni vágyók útmutatójává váltak.

Tovább »

Portfolio

Merényi Tamás hajóútjai:

Szlovénia, Trieszti-öböl, Elba, Korzika, Szardínia északi része, Gilio, Isztria, Kvarner-öböl, Észak- és Közép-Dalmácia. Balaton

Tesztelt hajók

11mOD, 8mOD, Zar, CNSO, Dufour 44, Comet Genesi 43, Bavaria, A29

Könyvek, melyek megjelenésében közreműködött:

Adriai kikötők 2002-2010, Balatoni kikötők, Vitorlás hajók, Vitorlás versenyek, Vitorlázás, Szélképek, Angol-Magyar Magyar-Angol vitorlásszótár, Jachtnavigátor I., II., Bernard Moitessie: A hosszú út

Tovább »

Galéria

Contact